Másfél évvel ezelőtt hozott össze a sors bennünket. A bútorfestést és engem. Jobban mondva mindig is volt egy hajlamom, megmagyarázhatatlanul gyűjtöttem a bútorokat: hol egy art deco székkel mentem haza, hol egy kiszuperált virágtartóba szerettem bele. A család és a barátok – és néha magam – sem értettem, hogy mit fogok pontosan kezdeni ezekkel a kedves tárgyakkal, amiket nem volt szívem sose otthagyni az enyészetnek, mert bár nekem kincsek voltak, de férjemnek kramanc. Aztán egy balatoni nyaralásunk alkalmával kezembe került egy lakberendezési magazin, ahol rájöttem, hogy miért is lapulnak ezek a darabok szétszórva a pincémben, a szüleim garázsába, a nyaraló sufnijában, és igen még kicsiny kis lakásban is. Sok olvasás és videó nézés után gondoltam elég erőt összegyűjtöttem és belevágtam az első projektbe, ami nem volt eget rengető, mint ahogy az szokott lenni egy sámli, ami sikerült ahogy sikerült, de leginkább kaptam egy maradandó élményt a Baleseti Intézet kézsebészeti osztályán:) Nos, szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz, nekem sem volt az.
De hogy miért most kezdek bele a blogolásba? Egyrészt mert jött életünk nagy projektje a férjemmel: megszültetett a fiunk, másrészt mert most jön életünk másik projektje: nagyobb lakásba költözünk, így szállhat a képzelet és az ecset! Lesz téma bőven.
Nos, akkor belekezdek. Tényleg. És remélem, hogy lesz aki velem tart.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: